Adatok és tények az ibér inkvizíció jellegéről

Mekkora volt az inkvizició áldozatainak a száma?

Arra a kérdésre, hogy mennyi lehetett az inkvizíció áldozatainak a száma, megközelítő, sok százezres nagyságrendekben lehet válaszolni. A kora-középkori eretneküldöző inkvizíció természetesen más volt, mint a kora-újkori, a katolikus ortodoxia felett őrködő modell. Az alábbi adatokat az utóbbiról Francisco Betthencourt "História das Inquisiçoes - Portugal, Espanha, Itália", Círculo dos Leitores, Lisszabon, 1994 alapján gyűjtöttük ki:

1. Működési időszakuk

   Spanyol inkvizíció: 1483-1834
   Portugál invizíció: 1536-1820
   Római Inkvizíció: (újjászervezve) 1542-1746-1800 (megszűnt a különböző itáliai államok területén). Szellemi ill. jogi értelemben a "Congregatio de Propaganda Fidei" révén az intézmény azonban a második vatikáni zsinat táján szűnt csak meg. Bűneit már vizsgálóbizottság kutatta és II. János Pál tetteiért "mea culpázott", az új évezredre ui. nem kívánta tovább görgetni ezeknek a terhét és imágóját.





2. Források és adatok

   • Az inkvizíció központi levéltári irat együttese (Róma) Párizsba került át a napóleoni időszakban. Ezeknek jó részét később visszaszerezték, a Vatikánba kerültük után azonban más számára NEM KUTATHATÓ. Ezért Itália vonatkozásában az egyes egyházmegyei levéltárak iratcsomóiból (pl. Velence, Modena, Bologna, Udine stb.) rekonstruálható nagyságrendjük. Nápoly esete azért más, mert az un. Szicíliai Kettőskirályság székhelye spanyol püspöki iurisdictio alá tartozott és önálló inkvizíciós központ volt, s éppen ezért ma anyaga a madridi Központi Levéltárban kutatható. Mindezekből a forrásokból persze a XVI. század közepe és a XVIII. század közepe közötti időszakra vonatkozóan csak hiányos és részleges adatok maradtak fenn (pl. Velence esetében 1593 és 1615 között nincsen is anyagunk).

   • A spanyol inkvizíció adatai teljesebbek, de itt is a tartományi bíróságok iratanyagainak egyesítése jelenti a problémát. Vannak azonban értékes kortárs, összesítő statisztikák (ezek az un. relaciones de causas) az ítéletek okairól, amelyeket a tartományi inkvizíciós hivatalok a Consejo Superiornak, a Központi Tanácsnak juttattak el 1540 és 1700 között. Ettől kezdve 1820 tájáig újra hézagosak az adataink. Contreras és Henningsen adatai szerint 1540 és 1700 között összesen mintegy 84.000 eljárást folytattak le.

   • A portugál inkvizíció adatai jól kvantifikálhatóak: az indiai (Goa központú) ítélőszék kivételével, ahol elégették az 1812-es felszámolás után a peranyagokat, nagy számban maradtak fenn teljes körű akták. Ezek száma megközelíti a valóságosat.

   
   
   

3. Néhány adatsor és pár tendencia

   • A Velencei Inkvizíció - E. William Monter és John Tedeschi "Toward a statistical profile of the Italian Inquisitions, Sixteenth to Eighteenth Centuries" - kutatásai szerint 1547 és 1794 között 3592 személyt vont vád alá. Itt a protestánsok ( lutheránusok, anabaptisták és kálvinisták ) aránya jóval magasabb, mint máshol ( 1003 fő, az esetek 28%-a). Ha ehhez hozzáadjuk az általános "eretnek" kategóriában üldözötteket, további 3%-kal emelkedik a vallási okokból üldözöttek aránya. Természetesen ezek a számok statisztikai átlagok csupán, s talán többet árul el a valós jelenségről, hogy csak az 1547 és 1585 közötti időszakban 68% volt a protestantizmus miatt üldözöttek száma, miközben 5%-ot tett ki a boszorkányság vádja, míg nem az arányuk teljesen megfordul. A Friuli Invizíciós Hivatal adatai nagyjából hasonlítanak a fentiekre: itt 1557 és 1786 között 21% volt a protestánsok aránya: 1453 eljárás közül 507 velük volt kapcsolatos. Ahogyan délebbi itáliai és ibér területek felé fordulunk, a protestantizmus vádja is visszaszorul.

   • Spanyolországban a Toledói Szent Hivatal (Santo Ofício) iratanyagát kutatták a legtöbben, s így ez tekinthető a legjobban feldolgozott tartományi inkvizíciónak. Dedeieu és Demonet számsorai szerint 1483 és 1560 között különösen magas ("sűrű") volt a megindított eljárások száma. A teljes működése alatt 15.988 alkalommal eljáró törvényszék összes aktái közül 55%-ot (8762) ebben az időszakban "gyártottak" s ekkor volt a legmagasabb a máglyára küldöttek száma is. 1483 és 1530 között 717 halálbüntetést hoztak, ebből 283 személyt égettek meg "élve", 96 szökésben levő vagy végleg elmenekült személynek csak a szobrocskáját vetették a tűzbe, míg 332 már korábban elhunytat "végeztek ki" hasonló módon, azaz csupán "szimbolikusan". Ez a 3196 perbe fogott személyt alapul véve 22%-os halálbüntetési indexet jelent. Természetesen az eljárások ritmusa koronként más és más volt. 1517-ig a megalapozás, 1569-ig a konszolidáció, 1621-ig a tetőpont ideje alatt emelkedett a lefolytatott perek száma, 1621 és 1700 között azonban már krízisen mentek át, majd 1808-ig hanyatlás idejét érték meg a területi alapon szervezett inkvizíciós bíróságok, mint azt Joaquín Pérez Villabuena és Bartolomé Escandell Bonet állítja "História de la Inquisición en Espana y América" című művében. Az Ibér-félsziget vallási vádhatóságainak legfőbb célcsoportja a zsidó származású, megvetően csak "marranónak", azaz disznónak nevezett áttértek (converso) illetve új-keresztények (cristao novo) nagy lélekszámú rétege volt. Toledóban pl. 1530-ig az elitéltek 87%-a volt un. judaizáló, Valenciában ez a szám ugyanebben az időszakban 92% volt. Jaime Contreras és Gustav Hennings kutatásai alapján ("The Inquisition in early modern Europe. Studies on sources ansd metods", Dekalb, Illinois, Northern Illinois University Press, 1986) azonban már az is elmondható, hogy egy ennél tágabban vett vizsgálati periódusban az iszlamizáló mórok (24%) mellett a "keresztény eretnekek" jelentették a maguk 27%-ával a legnagyobb szeletet, s "csupán" minden tizedik személy került bajba zsidó "rítusai" miatt. A "protestánsok" alacsony aránya (mintegy 8%) a reformáció központjaitól való nagy földrajzi távolsággal és eszméik hiányos befogadásával magyarázható, míg érdekes módon a babonaság, és egy speciális bűnnem, az un. "Szent Hivatal- ellenesség" is ugyanilyen arányban üldözöttek.

   • Portugáliában is a területi inkvizíciós hivatalok (Coimbra, Lisszabon, Évora) 83%-ban a zsidók ellen léptek fel, már csak az úgy mond "kozmopolita" atlanti sáv viszonyaiból fakadóan is. Mindkét ibér korona a maga hatalmas kiterjedésű gyarmatbirodalmában is meghonosította az anyaországi inkvizíció intézményét, amelyek sokszor véresebb szigorral jártak el a vizitátorok kihelyezett vizsgálatai nyomán.

   • A mai Spanyolországnak megfelelő Kasztíliai és Aragóniai Korona területén 1540 és 1700 között 25.890 illetve 18.784, azaz összesítve 44.674 személyt fogtak vád alá. (Kasztília adataihoz hozzászámolták Cartagena, Lima és Mexico adatait is.) Az üldözöttek 9,8%-a zsidószármazású, akiknek e nagy szórásban statisztikailag kisebbnek tűnő, mintegy 3,5%-a végzi a máglyán.

   
   
   

4. Érdekességek

   Valenciában a fellelt, 1530-ig született 1197 akta közül 736 esetben van utalás a vádlottak hivatására: közöttük elenyésző a nemesek és az egyházi emberek száma, ezzel szemben 34% kereskedő illetve 43% kézműves a vádlottak közül, míg az értelmiségiek aránya csupán 10%. Az észak-nyugati Galizában már más a helyzet, az 1560-ig perbe fogottak 32%-a paraszt, 26% városlakó polgár, 11% klerikus, 9% céhekben tevékenykedik és ugyanennyi halász. Toledóban, a kasztíliai fennsíkon már újra a városlakó áldozatok számaránya a nagyobb. Lisszabonban az elitéltek 55% volt férfi, Goában ez a szám már 20%-al magasabb. A portugál inkvizíció - kritikusai szerint - joggal érdemelte ki a "zsidógyár" nevet, hiszen szinte futószalagon állította elő, persze javaik elkobzásától sem kis mértékben motiválva, az újabb áldozatokat. A baszkföldi nagy számban feltárt és Hennings által publikált adatok alapján kiviláglik, hogy a Pireneusok lábánál a legmagasabb a boszorkányság és a mágikus praktikák, a bigámia viszont minden más területet maga mögé utasítva Szicíliában volt a legnagyobb, mintegy 10%.